|
|
|
|
|||
|
Cégünk, 2003. május
óta, védett szervezetként, 2006. április óta Kiemelt
Tanúsítvánnyal működik, mely azt jelenti, hogy elsősorban
megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatunk. Munkatársaink
között nagy számmal vannak 40-50 %-ban megváltozott munkaképességű dolgozók,
67 %-os rokkantnyugdíjasok, valamint különböző fogyatékkal élő emberek,
úgymint, mozgás,- hallás,- látássérültek, értelmi fogyatékosok. |
![]() |
||
|
Az itt látható
ismertető film cégünkről 2008. augusztusban készült
|
![]() |
||
|
Főbb tevékenységi köreink
|
![]() |
||
|
Továbbra is Komlón, de új helyen
A Fexton Kft.
tulajdonosai a 2005. év végén úgy döntöttek, hogy a cég székhelyét és a
komlói telephelyét új helyre költöztetik. Az épület valamikori bányaépület
volt, így jelentős felújításra szorult. Az átalakítás során a teljes
akadálymentesítésre került sor. A munkahelyek a legszigorúbb szabályoknak
megfelelően lettek kialakítva, így cégünk megfelel az új akkreditációs
előírásoknak. A tulajdonosok ezzel a befektetéssel is alátámasztották azon
szándékukat, hogy hosszútávon részt kívánnak venni a rehabilitációs
foglalkoztatásban. A Kft. egymást kiegészítő piaci alapokon nyugvó
tevékenységi körei stabil üzletmenetet prognosztizálnak. |
![]() |
||
|
Működjön velünk együtt!
Gyarmatiné Takács Szilvia |
![]() |
||